A Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésében, a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel közösen idén második alkalommal rendezik meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Január 31-én, kedden este 19 órakor a Pesti Vigadó nagytermében tartják a díjátadó rendezvényt.
Azt már most nyilvánosságra hozták, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesül. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapja. A Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett idén öt kategóriában – nagyjátékfilm, televízió, dokumentum, természet és kisjátékfilm -adnak át díjakat.
A 2019-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, hisz 50 évvel ezelőtt mutatták be a legendás Easy Rider című filmet, melyet a díj egyik névadója, Kovács László, az amerikai független mozi emblematikus alakja fényképezett, amivel örökre beírta magát a modern mozi történetébe. Külön érdekesség, hogy Kovács a díj másik névadója, Zsigmond Vilmos ARRI II.C kamerájával és variójával forgatta a filmet.
Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett idén öt kategóriában – nagyjátékfilm, televízió, dokumentum, természet és kisjátékfilm – adnak át díjakat. A nevezési határidő 2018.november 30. volt. A Koltai Lajos rendező-operatőrből, Kende János operatőrből, Lajos Tamás operatőr-producerből, Káel Csaba rendezőből és Pados Gyula operatőrből álló zsűri dönt, hogy kik kapják a díjakat. Arról is döntenek, hogy ki érdemli az 50.000 USD értékű Sparks Kft – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, a diák kategóriában.
A Médiatanács dokumentumfilm, természetfilm, és kisjátékfilm kategóriáinak nyertesei javára 300-300 ezer forintos összeget, a diák kategória nyertese javára pedig 100 ezer forint összeget ajánlott fel.
Azt már most nyilvánosságra hozták, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesül. Vagyóczky Tibor Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár, az IMAGO elnöke volt. Ő fényképezte többek között 1962-ben, az Esős vasárnapot valamint 1967-ben az Ezek a fiatalok és a Fiúk a térről című alkotásokat. Gyurikó László legismertebb filmjei a Running, Danielle Steele’s Zoya, Draw, Circle of Two és a Park is Mine, Pap Ferenc pedig 100 film között az 1974-es Családi tűzfészek, az 1977-ben készült Kilencedik emelet című dokumentumfilm operatőre is volt.
Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapja.
Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált tavaly nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra. A Kovács László és Zsigmond Vilmos magyar operatőr díjat és a rendezvényt a tavalyihoz hasonlóan a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Filmalap, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
NEVEZŐK
DIÁK KATEGÓRIA
| Film Címe | Operatőr | Rendező |
| Ahogy Eddig – As up to now | Táborosi András | Moldovai Katalin |
| Figyelj rám! | Mezei István | Ungvár Tibor |
| Casting | Balázs István Balázs | Csoma Sándor |
| Kicsi Csípős | Fecske Flóra | Jordi Leila |
| Ludwig | Miskolczi Péter Gyula | Hahn Gergő |
| Balansz | Tóth Evelin Judit | Csata Hanna |
| Élesztő | Tóth Máté Tamás | Nagy Lili |
| És a nyolcadik napon… | Bedécs Lola | Korom Anna |
| Tinder meccs | Galambos Eszter | Schnabel Annabella |
| Jakab | Lehr Juhász Péter | Dávid Attila |
| Last Call | Nyoszoli Ákos | Kis Hajni |
| Anyák napja | Tóth Levente | Vermes Dorka |
| Eljegyzés | Székely Róbert | Oláh-Badi Levente |
| Kengo képei | Nagy Zágon | Kemény Lili |
KISJÁTÉKFILM KATEGÓRIA
| Film Címe | Operatőr | Rendező |
| Kockaember | Hartung Dávid | Dombrovszky Linda |
| A hívás | Dobóczi Balázs | Vincze Zoltán |
| Buszsofőr | Balázs István Balázs | Borbás Dávid |
| Dark Chamber | Pálos Gergely | Banovits Ottó |
| Th School | Sašo Štih | Horváth Botka Áron |
| Irinyi | Szőke Dániel | Cibulya Nikol |
| Az Iskola | Sašo Štih | Horváth Áron |
| 147 rovás | Szandtner Dániel | Madarász Isti |
| Katapult | Vass Gergely | Szövényi-Lux Balázs |
| Elrajzolva | Fábián Márton | Orsós Róbert |
| A legjobb játék | Maly Róbert | Deák Kristóf |
| Lauretta | Bálint Dániel | Brauner Máté |
| Ostrom | Dévényi Zoltán | Kovács István |
DOKUMENTUMFILM KATEGÓRIA
| Film Címe | Operatőr | Rendező |
| Pókerarcok | Körtési Béla | Gerő Péter |
| Ezen lesújtott haza jólétére | Nagy Ernő | Nagy Ernő |
| A Bármicvó fiúk | Csukás Sándor | Oláh Katalin-Csukás Sándor |
| A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér | Czencz József | Czinke Gyula és Czencz József |
| Te, bárányok gyapjából való | Dénes Zoltán | Szomjas György |
| Ének a fák tetejéből | Zsigmond Attila | Zsigmond Attila |
| Az eliziumi kém | Boros-R. György | Jamrik Levente |
| Reményvasút | Vizkelety Márton | Trencsényi Klára |
| A monostor gyermekei | Arun Bhattarai | Zurbó Dorottya |
| Könnyű Leckék | Natasa Pavlovskaya | Zurbó Dorottya |
| A létezés eufóriája | Kovács Claudia | Szabó Réka |
| Három tánc | Pataki Ádám, Podányi Dániel | Halász Glória |
| Tehenesek | Vargyasi Levente | Vargyasi Levente, T. Bányai Péter |
TERMÉSZETFILM KATEGÓRIA
| Film Címe | Operatőr | Rendező |
| Vad Balaton | Mosonyi Szabolcs | Mosonyi Szabolcs |
| Víz alatti vadon, Szudán | Sásdi Zsolt | Lerner Balázs |
TÉVÉFILM KATEGÓRIA
| Film Címe | Operatőr | Rendező |
| A Sátán fattya | Halász Gábor | Zsigmond Dezső |
| A merénylet | Csukás Sándor | Pajer Róbert |
| Árulók | Nagy András | Fazakas Péter |
| CURTIZ | Dévényi Zoltán | Topolánszky Tamás Yvan |
JÁTÉKFILM KATEGÓRIA
| Film Címe | Operatőr | Rendező |
| Tegnap | Fillenz Ádám | Kenyeres Bálint |
| Örök tél | Nagy András | Szász Attila |
| Virágvölgy | Vass Gergely | Csuja László |
| X – A rendszerből törölve | Szecsanov Martin | Ujj Mészáros Károly |
| Akik Maradtak | Marosi Gábor | Tóth Barnabás |
| Nyitva | Herbai Máté | Nagypál Orsolya |