BALÁZS ISTVÁN BALÁZS NYERTE AZ ELSŐ KOVÁCS LÁSZLÓ ÉS ZSIGMOND VILMOS OPERATŐR DÍJAT

Kende János, Koltai Lajos, Pados Gyula, Ragályi Elemér és Sára Sándor életműdíjban részesült.

A Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája, „Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj” elnevezésű díjat alapított 2018. januárban.

Tegnap este a Vigadóban, Kovács László és Zsigmond Vilmos özvegye jelenlétében a Pesti Vigadóban kiosztották az első Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Diák kategória Díjat. A 36 nevezett alkotás közül a zsűri Balázs István Balázs Wonder és Nem történt semmi című filmjeit találta a legjobbnak, így neki ítélte az 50.000 USD értékű Sparks Kft – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH is neki ítélte az általa felajánlott bruttó 500 ezer forint pénzjutalmat. Kende János, Koltai Lajos, Pados Gyula, Ragályi Elemér és Sára Sándor életműdíjban részesült, mert Kovács Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő operatőri munkájukkal felhívták a világ figyelmét a magyar operatőri iskolára. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Kovács László és Zsigmond Vilmos özvegye is.

Az 1985-ös születésű Balázs István Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máthé Tibor osztályába jár. Tanyafilmjét bemutatta a Duna Televízió, majd elnyerte a Berlini Médiafesztivál Ezüst és Arany Csapóját. 2014-ben Balázs kapta a Kodak nemzetközi ösztöndíját is.
A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította ARANYSZEM OPERATŐR VERSENY helyét veszi át és annak hagyományait kívánja folytatni. Zsigmond Vilmos nagyon fontosnak tartotta és 2005 óta támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal – rendhagyó módon – csak Diákfilm verseny kategóriában adtak át díjat.

A diák díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből – aki a Bánk Bán című filmben együtt dolgozott Zsigmond Vilmossal – és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből, a díj alapítójából álló zsűri döntött.

A tervek szerint a jövőben a „Camerimage” nemzetközi operatőr rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny, melynek támogatói a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Nemzeti Filmalap,az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Sparks Kft., az NMHH,a Schwindl Kft., Grawe Életbiztosító Zrt., Colorspectrum Kft,Textura Kft. voltak.

Vélemény, hozzászólás?