Nyílt nap a STÁBISKOLÁBAN 2018.06.17.

A HSC Stábiskola az operatőrök iskolája, 11 éve vezető oktatási intézmény! Segédoperatőr, focus puller, DIT, rendezőasszisztens, világosító képzésben kiemelkedő az oktatás!!! A HSC Stábiskola, a Korda Filmstúdió közösen, filmesszakember képzés lehetőségét nyitja meg minden a filmipar iránt  érdeklődő számára! 2018. június 17 – én, nyílt nap keretében, ingyenes szakmai gyakorlatot tartunk Etyeken a Korda Filmstúdió 

Tovább olvasom

BALÁZS ISTVÁN BALÁZS NYERTE AZ ELSŐ KOVÁCS LÁSZLÓ ÉS ZSIGMOND VILMOS OPERATŐR DÍJAT

Kende János, Koltai Lajos, Pados Gyula, Ragályi Elemér és Sára Sándor életműdíjban részesült. A Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája, „Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj” elnevezésű díjat alapított 2018. januárban. Tegnap este a Vigadóban, Kovács László és Zsigmond Vilmos özvegye jelenlétében a Pesti Vigadóban 

Tovább olvasom

36 FILM VERSENYEZ AZ ELSŐ KOVÁCS LÁSZLÓ ÉS ZSIGMOND VILMOS OPERATŐR DÍJÉRT

Több millió forint értékű díjakat osztanak majd ki! Budapest – 2018. január 17. Lezárult a Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája által megalapított első Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj nevezési határideje. 36 diák küldte be alkotását. Az első díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják. 

Tovább olvasom

2018 – Kovács László és Zsigmond Vilmos magyar OPERATŐR VERSENY

Az esemény regisztrációja lezárult! Köszönjük az eddigi alkotásokat! A Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája megalapította a „KOVÁCS LÁSZLÓ ÉS ZSIGMOND VILMOS MAGYAR OPERATŐR DÍJ” elnevezésű díjat. A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította ARANYSZEM OPERATŐR VERSENY helyét veszi át 

Tovább olvasom

Camerimage Film Festival – Herbai Máté

Gratulálunk Herbai Mátenak a XIII. Aranyszem fesztivál nagyjátékfilm kategóriájának győztesének a Cameraimage nemzetközi operator fesztivál Nagydíjához az “Aranybékához”! http://variety.com/2017/film/global/on-body-and-soul-camerima-1202618317/

Aranyszem 2017 – ARRIszem díjátadó

2017. június 23-án, pénteken este a Dover házban adták át a XIII. ARANYSZEM – Arriszem Operatőr verseny díjait. Az idei fesztiválon, 10 kategóriában 81 film versenyzett. A Diák-kategóriában a Zsigmond Vilmos és Romwalter Béla „Richy” által alapított Sparks Lámpa és kamerakölcsönző cég a Panavisionnal közösen támogatja a fesztivált az alapítás óta minden évben. A kategória 

Tovább olvasom

LEGENDA DÍJ – Andor Tamás HSC

A 2017-es Aranyszem Legenda Díjasa Andor Tamás, aki mondhatni véletlenül került a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr szakra. Andor karrierje során nemcsak operatőrként, hanem színészként is dolgozott. Andor Tamás 1937. december 20-án született Budapesten. 1956–1958 között a Nemzeti Színházban volt világosító. 1958–1961 között pedig az Iparművészeti és Képzőművészeti Kivitelező Vállalat modellezője és makettkészítője volt. Tanulmányait 

Tovább olvasom

2017 / 2018 tanév

2017. július 30 - ig az első 2 részlet árából 5%kedvezményt biztosítunk!!!! A HSC Stábiskola kollaborációi a minőségi oktatást garantálják. A Korda Filmstúdióval és a Sparks Kft.-vel kötött hosszú távú szerződések a jövő filmes szakembereinek képzése érdekében született meg. A Színház és Filmművészeti Egyetemmel kötött együttműködési szerződés a Stábiskola hallgatóinak biztosítja a lehetőséget, hogy segédoperatőrként,rendezőasszisztensként,világosítóként, 

Tovább olvasom

Marton József – H.S.C. Stábiskola tanára

2015: Betonzaj 2010: Szinglik éjszakája 2009: Poligamy 2009: Utolsó jelentés Annáról 2007: Kalandorok 2006: Rokonok 2005: Sorstalanság 2004: Állítsátok meg Terézanyut 2003: Kontroll   A felsorolt filmeken kívül sok reklámfilmben és videoklipben is dolgoztam és dolgozom jelenleg is. Ezek közül néhány: UPC, Vodafone, Béres csepp, T-com, Knorr, OTP, Discreet, Dreft, Antenna Digital, Borsodi sör, Hubertus, 

Tovább olvasom